2008 június: Élet Korcsulán- a proizdi kirándulás - 3

Gyorsan megy az idő, még körül is akarunk nézni a szigeten. Sétautak vezetnek illatos fenyőerdőkön keresztül és kasul a strandokhoz. 10 perc séta ide, 10 perc séta máshova. Megnézzük mindegyiket. A szemünk-szánk tátva marad. Hófehér sziklák, és a víz az öblökben leírhatatlan színű. Tömeg nincs, de mindenhol vannak. A naturista strandon is. Az egyik öbölben két luxus jacht ringatózik. Így könnyű.

A sziget nyugati oldalán, a menetrend szerint közlekedő hajó kikötőjében, egy kis konoba árul drágán vacak kaját. John szidja is magát, hogy így rászedték. Ilyen drága egy hely! Jól tettük, hogy megpakoltuk a hűtőládát.

Igazi felfedezők módjára körbejárjuk a szigetet a csónakkal is. Hátha találunk egy még jobb és még szebb öblöt. Az ember telhetetlen. Persze, hogy nem találunk. Apró sziget ez, már gyalog bejártuk. Délután még át akarok menni az egyik kis öbölbe a csónakkal. De addigra feltámadt a szokásos délutáni szél, ami ma a szokásosnál is erősebb. A nyílt víz felől tarajosak a hullámok. Azért én még megpróbálom. Na, még csak azon a szirten kell túljutni. Ott már szélárnyékban nyugodtabb a víz. Már csak 50 méter. Még nem borul. Átcsap a víz rajtam, de nem borul. Bokáig állok a vízben. A csónak orra a hullámba fúródik. Nem kellene sok, csak néhány méter a szirten túl. Nem, és nem megy. Nem merem befordítani a csónakot, ha oldalba kap a hullám, borulok. Feladom. Nyílt vízen ilyen kicsi csónakkal. Tapasztalat nélkül.

Mire visszaérek, mindenki aggódva nézi a vizet. A hullámok tényleg nagyok. Esteledik is, ideje lenne visszaindulni, amíg még lehet. Mások is pakolnak. Gyorsan összeszedelőzködünk, és megyünk is vissza Vela Lukába. John és Hanna maradnak, és megvárnak Proizdon. Most is nyélgázon, de már nagy hullámokon lovagolunk. Én is izgulok. Páromtól kapok is rendesen. Gyorsan kirakom őket a parton, és irány vissza Proizd. A hullámok egyre durvábbak már ezen a szakaszon is. Mi lesz ebből?! Velem szembe jön a hajó Proizdról, tele utasokkal. Hiába nagy hajó, dobálja a háborgó tenger azt is. Mire visszaérek, az öböl kihalt. Sehol egy lélek. Se John, se Hanna. Lehorgonyozni nem tudok a viharos vízen. Körözök egy darabig, átmegyek a hajóállomásra is, de nincs ott egy teremtett lélek sem. Mint később kiderült, Hannának ez már sok volt, és inkább a hajót választották. Ezek szerint ők is rajta voltak azon a hajón, mellyel idefele találkoztam. Gyerünk ismét vissza Vela Lukába.


Most már nem tudok teljes gázzal haladni, többször egészen vissza kell vennem a sebességet, hogy fel ne boruljak. Csak ezt ússzam meg! Végre beérek Vela Luka zárt öblébe, de még itt is hullámzik rendesen, nem egyszerű megtankolnom az INA kútnál. Vajon hogyan kell kikötni egy csónakot a móló bójáihoz? Még tengerészcsomót sem tudok kötni. Azért megoldom. Remegő térdekkel szállok ki.  Tank feltöltve, most már minden rendben. Visszaadom a kulcsot. Kérik a forgalmit is. A micsodát? Hát azt az A4-es lapot a fóliában. Te jó ég, azt én letettem a csónak ülésére. Nyílván az első szél a vízbe repítette.  Hát nincsen. OK, nema problema! Mennyit kell fizessek érte? Semmit, semmit, rendben van. Előfordul. Hát ilyenek ezek a dalmátok. Nehéz őket nem kedvelni.

John ezt a napot relatív olcsón megúszta. Leszámítva a rossz ebédet drágán. Nem béreltünk két csónakot, de még azt az egyet is én fizettem. Váratlanul nagylelkűség lesz rajta úrrá. A vacsorát ő fizeti! Ennek a fele sem tréfa! Talán ezzel akar áldozni, hogy megmenekült. Túlélte a mai napot.