2008 június: Élet Korcsulán- a proizdi kirándulás - 2

Muskátlit ültetni egyébként ősi dalmát szokás. Ezt még a Németországban és Ausztriában dolgozó vendégmunkás-ősök honosították meg Korcsulán. Virít mindenhol, ablakban és útszélen, olajfa alatt és hullott narancsok között.

A klímának köszönhetően ki sem pusztul a szabadban. Úristen, lehet, hogy ki sem lehet többet irtani? Ezért John is úgy gondolta, jópofa dolog cserépbe és kertbe egyaránt muskátlit ültetni. Hiszen biztos, hogy olcsóbb, mint murvafürtöt venni.

Így hát közfelháborodást váltott ki a kertészkedés. Pedig még pénzt is kért érte. A növényekért, szerszámokért és a munkáért. Öntözésért. Kíváncsi vagyok, idén miben mesterkedik. Remélem nem petúnia lesz a következő. Akkor kigyomlálom.

Azért szeretjük Johnt és Hannát, nem nagyon tudnánk elképzelni nélkülük a házat. Hanna mondjuk nem sok vizet zavar, nem nagyon van beleszólása semmibe. Akkor sem merte bevallani, hogy fél a motorcsónakázástól, amikor kitaláltuk, hogy elmegyünk Proizdra. Jó ideje terveztem már a kirándulást, hiszen gyönyörű képek vannak a kis szigetről az interneten, és olvastam, hogy 2007-ben Horvátország legjobb strandjainak választották a szigeten levőket. Ültünk a párommal és anyósommal az erkélyen, egy júliusi, forró nap estéjén, néztük a tengerbe merülő nap-korongot (micsoda giccs!), és azt fontolgattuk, hogy hívjuk-e magunkkal Johnt és Hannát a másnapra tervezett proizdi kirándulásra. Van ugyan menetrendszerinti járat is, de a motorcsónak-bérlés mégis jobb ötletnek tűnt. Akkor legalább nem vagyunk időponthoz kötve, addig maradunk, ameddig maradunk. Johnnak tetszett az ötlet, hiszen neki sem volt még ideje (!!!), hogy megnézze a szigetet. Hannának is tetszett az ötlet. Muszáj volt neki. A vela lukai kikötőben lehet motorcsónakot bérelni. Öt személyeset, ahhoz nem kell engedély. Tehát két csónak kell. Mennyi??? Az nagyon drága.

Vállaltam, hogy majd én kompozok. Átviszem a családomat - feleségem, anyóst és két kis gyerekem (fiamat nyolc hónaposan), majd vissza értük. Szerződés aláírva, kaució befizetve, papírok, forgalmi stb. átvéve. Beszállás. Megy ez! Csak úgy hasítjuk a vizet. Ahhoz képest, hogy ehhez nem kell engedély sem, megy, mint a veszedelem. Nyolc hónapos fiam csak kapkodja a levegőt, ezért leülnek a csónak aljába. Hát oda meg a víz fröcsköl be. Mire átérünk, csavarni lehet a gyerekhordozóból a vizet. Anyós is sápadt. Pedig még óvatos vagyok, nem merek kimenni sem a nyíltabb vízre, a partot nagyjából követve hajózom, ha borulunk a hullámokon, lesz esélyünk a gyerekekkel is kiúszni.

Visszafele nem vacakolok. Nyíl egyenesen, nyél gázzal. Élvezem. Nagyon. Ugrál a csónak a hullámokon, állva egyensúlyozok a kormánynál, tűz a nap, és szél vág az arcomba. A kifelé út még 40 percet vett igénybe, vissza 15 perc alatt érek. Még megvan John és Hanna is, várnak rám. Tudva most már, hogy nem olyan könnyű felborítani a csónakot még a nyílt vízen tornyosuló hullámokon sem, Johnt és Hannát sem kímélem. Anyósom sápadtságánál csak Hanna arca lesz sápadtabb. Később vallja csak be, hogy élete legrosszabb élménye volt.

Kikötünk, lehorgonyzunk egy csendes öbölben a keleti oldalon. Párom és a gyerekek már bevackolták magukat a fák alá, előkerültek a piknik kosarak is. Mindenki megnyugszik. A sziget tényleg paradicsomi, hihetetlen türkiz a tenger. Ezt kár lett volna kihagyni. Előkerülnek a maszkok, légzőcső, és irány a víz. Kristálytiszta vízben pompás halak. Lányomra karúszó, és mehet ő is. A picit inkább csak mártogatjuk még. Hanna nem jön ki az árnyékból. Soha nem megy a napra. Egy búr nő ne nézzen úgy ki, mint egy bennszülött. Ráadásul a foltjait is előhozza a nap. A tengerben fürödni sem szokott. Nem tesz jót a bőrének. Kétlem, hogy az ő ötlete lett volna a Korcsulára költözés.