ötödik rész

Mivel én csak a belvárosba vezető utat ismerem, oda beszéljük meg a találkozót a tulajdonossal. Fiatal lány jön ki elénk, jól beszél angolul. Zegzugos utcácskákon keresztül vezet bennünket az apartmanhoz. Kéri, hogy a ház előtt, az utcán parkoljuk le az autót. Rendben lesz itt, nem fogják bántani? (megint az előítéletek) Nem, dehogy, nyugodjak meg! Az apartmant (Konak Apartman, 15 Euro/fő/éj) interneten foglaltuk le, elsősorban azért mert közel akartunk lenni az Öreg Hídhoz és a belvároshoz. A kétszobás apartman tiszta és frissen felújított. A klímát előre bekapcsolták, kellemes hűvös fogad bennünket. Azt hiszem jól választottunk szállást.

Pihenés? Ugyan! Arra nincs időnk. Gyorsan megmosakszunk és irány a város! A házzal szembeni lépcsőn leereszkedve egyből az Öreg Híd látványa fogad bennünket. Most már tudom, jól választottunk apartmant. Amikor 2004-ben legutóbb megálltunk a városban a híd újjáépítése éppen befejeződött és avatására készültek. Sajnos akkor nem lehetett felmenni rá. Az Öreg Híd egyébként tényleg öreg, hiszen több mint 500 éves. Bizony a török birodalom mérnökei is tudhattak valamit. A háború alatt az egyik horvát tiszt lövetette szét a hidat. Elképzelhetetlen, hogy hogyan voltak képesek azt a gyönyörű hidat lerombolni.

9 óra van lassan besötétedik, kivilágítják a kecses kőhidat, a minareteket, a régi kis házakat. Egy kis mesebeli városban találjuk magunkat, ahol minden hófehér kőből van. Igazi mediterrán hangulat - turisták és helyiek sétálnak, beszélgetnek a szűk utcákon. Az egész belvárost, minden régi házat szépen felújítottak, az egész olyan mint egy időutazás a török időkbe. A hídról fiatal fiúk némi aprópénzért vetik alá magukat a méltóságteljesen hömpölygő Neretvába,  sziklák között csobbanva a vízbe. Házak alól, sziklák közül és mindenhonnan patakok, folyócskák törnek elő és hangos zúgással ömlenek a folyóba. A vízpára felfrissíti a forró nyáresti levegőt. Mi is felüdülünk tőle. Az egyik kisebb folyón az Öreg Híd kisebb mása ível át. Középkori házakból kialakított éttermek teraszai függőkertként nyúlnak a folyók fölé. Lefelé veszzük az irányt és szűk sikátorokon, lépcsőkön keresztül ereszkedünk le a folyóhoz. Lent a folyóparton is éttermi asztaloknál párok ülnek összebújva. Csak forgunk körbe, próbáljuk magunkba szívni az Öreg Híd kivilágított fél-hold sziluettjének, a dzsámik karcsú minaretjeinek, a felettünk függő éttermi asztalok lobogó mécseseinek és a domb tetején kivilágított kereszt látványát. Mivel a domb maga sötétben van, ezért a kereszt a város felett lebegni látszik. Jöjjünk ide vissza hosszabb időre! Kérlel párom. Lányunk a legboldogabb, kavicsokat dobálhat a folyóba. Egymást átkarolva, mosolyogva nézzük őt. A hátamon fiam a hordozóban csendben ül és nézelődik. "Olyan ritkán van minden a helyén!" Itt és most jó. Elcsigázva, de eufórikus hangulatban térünk nyugovóra.

Másnap reggel korán ébredünk. Izgatott ismét mindenki, megyünk és bejárjuk ismét a várost. Leszaladok az utcára, keresek egy kis bosnyák pékséget, ropogós török péksüteményeket veszek reggelire. Már fél nyolckor a város utcáit rójuk, a nap már kora reggel forrón süt. Fényképezünk, videózunk. Legfőképp gyerekeinket: a hídon hasalva egymás mellett, egymást átölelve. A Neretva hihetetlen zöld színe és a város, az Öreg Híd hófehér kövei gyönyörű összhatást adnak. Hát nem csodálom, hogy Csontváry úgy érezte, ezt a látványt vászonra kell vinni.