harmadik rész

Banja Luka után aztán hirtelen változik a táj. Beérünk a hegyek közé. De milyen hegyek közé! Az út végig az Orbász (Vrbas) folyó völgyében vezet. Lélegzetelállító, szűk kanyonban autózunk. Odanézz, de gyönyörű! Megvan, megtaláltam a helyet, melyet 3-4 éves kori emlékeim alapján annyit kerestem, de sokáig azt hittem, hogy délebbre, a Neretva völgyében található.  Emlékeimmel egyezően a türkizfolyó fehér tajtékot vet a sziklák és a gömbölyűre koptatott hatalmas kövek között, a kanyargós útnak nincsen hely, a keskeny, sziklafal oldalába vájt párkányon, néha félig a sziklába vágva vezet. Egyszerűen fölénk hajol az 1200 m magas hegy. Álljunk meg! De hol? Nincs egy méternyi hely se, ahol félre lehetne állni. Mellettünk sebesen robog az Orbász, lehajtjuk az ablakokat, hogy halljuk zúgását, mely elnyomja a motorzajt. Végre találunk egy helyet és megállunk. A folyó tajtékjai közül éppen 4 ember bukkan fel, akik piros mentőmellényben integetnek felén. Visszaintegetünk. Azaz mégse. Kiderült ők csak kapálózva próbálnak partot érni. Kisvártatva megérkezik csónakjuk is, de azt viszi a víz tovább. Majd az alsó állomáson visszakapják. Igen, a hely gyönyörű és valószínűleg kíváló vadvízi evezésre. Kedvet kapunk mi is, ezt nekünk is ki kell majd egyszer próbálni! De nem most, mennünk kell tovább, hisz már dél is elmúlt.

 A völgy szép lassan kiszélesedik és a magas hegycsúcsok távolabb kerülnek egymástól, teret engednek néhány tónak, víztározónak. Az út magasan vezet, itt is meg kell állnunk néhány kép elkészítésének erejéig, nem tudunk ellenálni a gyönyörű a kilátásnak.

Észrevétlenül érünk át a horvát-bosnyák föderációba, a boszniai belső határok csak papíron léteznek. Az első igazi, tervezett megállónk, Jajce (Jajca) következik. Hívhatnánk túránkat Csontváry Kosztka Tivadar emléktúrának is, hiszen két, általa is megfestett nevezetességet is felkeresünk: a mosztári Öreg Hidat  és a Jajcei Vízesést.

Jajce több folyó összefolyásánál fekszik és vízesése mellett a domboldalt uraló középkori bosnyák királyi várról nevezetes. Kevesen tudják, hogy Jajce volt a középkori Bosnyák Királyság fővárosa. A híres vízesést gyakorlatilag a Pliva folyó és a Verbász közötti szintkülönbség hozta létre. A Pliva víze talán 20 m magasból zubog a Verbászba. Korábban 30 m magas volt a vízesés, de a háború alatti (talán mesterséges) árhullám egy részét lerombolta. Bár maga a vízesés gyönyörű látvány, sajnos a környezetét éppen átépítik (úgy tűnik, a folyótorkolatot betonmederré alakítják, talán, hogy a további erróziótól megóvják). 2 óra körül érünk a városba, a vízeséssel szemközt találunk egy árnyékos és ingyenes parkolóhelyet. Gyerkőcöket nyakunkba ültetjük és a hídon átsétálunk a vízeséshez. Nagyon meleg van, jól esik a vízesésből felcsapó pára hűse. Jó alkalom ez lányomnak mesélni folyókról, vízesésekről. Érdeklődve figyel és okosakat kérdez.  Talán ő is úgy lesz majd felnőttkorára ez ilyen emlékekkel mint én: beégnek örökre az emlékezetébe. Kicsi, egy éves fiam pedig csak egyszerűen boldog, évezi, hogy velünk lehet. Nyakamba ülve nagyokat kacag, ahogy vágtatok fel-alá vele mint egy paci. Nekem se árt ez a kis mozgás.

Az igazi meglepetést számomra azonban a helyi turistatájékoztatók adják. Mindegyik megemlíti ugyanis, sőt az, az érzésem, mintha ki is hangsúlyozná, hogy Jajce várát a töröktől több magyar király is védte és visszafoglalta. A város több mint 60 évig a Magyar Királyság része (1464 - 1527). Kevés hely van a környezetünkben, ahol ránk magyarokra igaz barátsággal tekintenének. Végig azt tapasztaltam, hogy a bosnyákok az Osztrák-Magyar Monarchiát tekintik a fénykoruknak és nosztalgiával gondolnak rá (az összes mai is használt fontosabb út és vasút akkor épült ki).